Szent Rita

Casciai Szent Rita, a „lehetetlen” ügyek szentje több mint hat évszázada pártfogója mindazoknak, akik bármilyen szükségben közbenjárását kérik. A természetes és a lelki élet különböző állomásait végigjárva támasza azoknak, akik megoldatlan ügyekben bizalommal hozzá fordulnak.


„Umbria gyöngye”, Olaszország egyik legismertebb szentje 1381-ben született Roccaporanában, Cascia környékén. Szüleinek évekig tartó imádsága után Rita születését égi hang jelezte: azt kérte, hogy a születendő kisleányt Ritának (jelentése: igazgyöngy) nevezzék. Már bölcsője mellett is hihetetlen csoda, de összeforrt annak a férfinak a sarlóval megvágott keze, aki segítségére sietett, hogy megmentse a méhektől, melyek rajban szálltak az alvó csecsemőre.


Hegyek között fekvő kis birtokukon egyszerűségben és istenfélelemben nevelték. Gyermek- és ifjúkorát a szülei iránti teljes engedelmesség, akaratának állandó föláldozása és a fáradságos napi munka jellemezte.

Szívében lángoló istenszeretet gyulladt: apáca akart lenni, hogy eggyé válhasson isteni Megváltójával, ám kezét szülei - valószínűleg kényszerhelyzetben - egy helybeli ifjúnak ígérték, aki vad és erőszakos ember volt.


Ritának fiatalon férjhez kellett mennie. Férje rossz természetét hősies türelemmel viselte, soha nem panaszkodott. Mindenben engedelmeskedett hitvesének, azzal a feltétellel, hogy a templomba eljárhat. Szelídségével és jóságával végül sikerült legyőznie férje rossz természetét, és lelkét Istenhez vezetnie.


Idős szülei halála után újabb gyász érte Ritát: előbb meghalt a férje, aki most már tisztelte és szerette őt. Úgy történt, hogy egyszer összeverekedett a férj a szomszédjával, és a verekedésben a szomszéd meggyilkolta őt. Tizenötéves iker fiai ekkor a helyi szokás szerint vérbosszút esküdtek. Rita élete legnagyobb feladatát kellett, hogy megoldja: megbocsátani férje gyilkosának és fiait is rávenni a megbocsátásra. Sikerült neki: a temetésen, férje koporsójánál előbb ő bocsátott meg a gyilkosnak: a vérbosszú elől menekülő szomszédot ő vezette biztonságba, majd fiait is lecsillapította.

Egy évvel később meghalt két fia, akikért úgy imádkozott, hogy az Úr vegye őket magához, mielőtt még az atyjuk halála miatti bosszú beszennyezné lelküket. Imája úgy talált meghallgatásra, hogy a fiúk egymás után megbetegedtek és meghaltak.


Már mint özvegy és mint az Isten tökéletes szeretetére vágyódó személy, megszabadulva minden földi kötöttségtől, egészen a Mindenhatónak kívánta magát átadni. Miután sok fájdalom árán eloldódtak e földi kötelékek, Rita kolostorba lépett. Casciában a Mária Magdolnáról elnevezett Ágoston-rendi zárdába jelentkezett, ahol háromszor visszautasító választ kapott özvegysége miatt. Végül azonban 1407-ben csodálatos módon jutott be: Keresztelő Szent János, Szent Ágoston és Toletinói Szent Miklós vitték be éjnek idején a kolostorba.


Életének pontos dátumait, így fogadalomtételének évét sem ismerjük. Valószínű azonban, hogy még nem volt harmincéves, amikor befogadták a nővérek közé, s – minthogy olvasni nem tudván nem tudott a szerzetesnővérekkel együtt zsolozsmázni – egyéb imádságok elmondására kötelezték. Rendtársai közül türelmével, engedelmességével és jámborságával tűnt ki.


Különös tisztelettel elmélkedett Krisztus szenvedéséről, s arra vágyott, hogy osztozhasson a megfeszített Krisztus kínjaiban. Egy napon, amikor a feszület előtt térdelt, és vágya beteljesülését kérte, érezte, hogy a töviskorona egy tövise a homlokába fúródik. Mély sebet kapott, amely később elmérgesedett, s a belőle áradó szag miatt Ritát elkülönítették a nővérektől. 15 éven át, haláláig viselte Rita a sebet.

Csak egy római zarándoklat alkalmával mehetett emberek közé, amikor könyörgésére az Úr eltüntette a zarándoklat idejére a sebet, de úgy, hogy fájdalmai megmaradtak. Másként nem lehetett volna útitárs, ráadásul a nővérek vezetője.


Betegségei, a böjtölések és a munka fölemésztették erejét; utolsó éveit ágyhoz kötötten töltötte. Híres csodája, hogy már ágyhoz kötve, nagyon betegen, egy havas téli napon arra kérte az apácákat, hogy hozzanak neki egy szál vörös rózsát. Az apácák azt hitték, nincs magánál, hiszen télen nem virágzik a rózsa. Ám amint kimentek a kolostor kertjébe, nemcsak, hogy kinyílt vörös rózsát találtak a hóban, de még zamatos füge is termett a hideg télben.


1447. május 22-én hívta Isten az örök boldogságba. Átköltözését egy emberi kézzel nem érintett harang szava hirdette meg. Rita testét soha nem temették el, mert csodálatos módon nem látott romlást; sértetlenül került ki a tűzvészből is, amelyben néhány évvel halála után a cédrusfából készült koporsója porrá égett. Új koporsóját tisztelője, Cesco Barbari casciai asztalos készítette el, aki súlyos betegségből gyógyult meg a casciai szent közbenjárására.


Ritát már halála előtt szentnek tartották, s halála után 10 évvel, még mielőtt az Egyház hivatalosan nyilatkozott volna, a nép szentként tisztelte. Boldoggá avatását 1626-ban, szentté avatását 1900-ban fejezték be. XIII. Leó pápa ,,Umbria gyöngyének” nevezte őt.


Szent Rita a kétségbeejtő helyzetbe került emberek védőszentje, továbbá az anyaságé, a meddőségtől szenvedőké. Spanyolországban a házassági gondoktól szenvedők patrónája. Itália leginkább tisztelt női szentje. Művészeti jelképei a rózsák, amelyeket ünnepén megáldanak.


Ép testét Casciában, az 1937–47 között épült Szent Rita-templomban őrzik. A hagyomány szerint Szent Rita az egészen kilátástalannak tűnő esetekben is képes segíteni, ezért a lehetetlenségek szentjének tartják.


A Jézus töviskoronájáról kapott fejsebe és a hóban virágzó rózsacsoda miatt Ritát mindig rózsákkal ábrázolják, utalva a mondásra: "Nincsen rózsa tövis nélkül".

Forrás: Metropolita, Katolikus Archív, szentirta.hu, Pozsonyi Katolikusok, Mindennapok

Ima Szent Ritához lelkierőért és türelemért

Szent Rita, a lelkierő és türelem lángoló példaképe, kérj nekem Istentől szent lelkierőt, hogy állapotbeli kötelességeimben ne mondjak csődöt, hanem álljam a harcot, és minden nehézség között kitartsak. Jézus isteni Szívétől esdj ki nekem szelíd szívet, amely a harag és türelmetlenség fölött uralkodik, szóban és tettben istenfélő. Szent Patrónám! Mutasd meg nekem a jó utat, és minden munkámat irányítsd Isten tetszése szerint. Ámen.

Szent Rita köszöntése

Üdvözlégy, dicsőséges Szent Rita, Krisztus kiválasztott jegyese! Teljes szívemből örülök annak a dicsőségnek, amelyet most Jézus Krisztussal a mennyei Paradicsomban élvezel. Esdve kérlek, hogy emlékezz meg rólam. Nyerd el számomra a kegyelmet, hogy feladataimat Isten dicsőségére és lelkem üdvére teljesítsem, hogy a bűnt kerüljem, valóban engesztelést nyújtsak az Istent érő sértésekért, és így az örök boldogságba jussak, hogy veled és minden szenttel együtt mindörökké dicsérjem és dicsőítsem Istent. Ámen.

Dicsőséges Szent Rita, te csodálatos módon részt vehettél a mi Urunk Jézus Krisztus fájdalmas szenvedésében. Esdekelj ki nekem a kegyelmet, hogy türelemmel viseljem a földi élet szenvedéseit, és védelmezz meg minden ínségemben. Ámen.

Könyörgés Szent Ritához

A bánat és aggodalom súlya alatt hozzád fordulok, Szent Rita, akit mindenki a lehetetlenséggel határos akadályok legyőzőjének nevez; hozzád futok azzal a bizalommal, hogy segíteni fogsz bajomon. Szabadítsd meg szegény szívemet a gyötrelemtől, mert félelem szorongat minden oldalról! Szerezd meg zaklatott lelkem békéjét, hogy megszűnjék keserves könnyeim hullása!

S minthogy eredménytelen minden eszköz a vigasztalás megszerzésére, egészen Reád bízom magamat, Reád, akit a jó Isten választott a legkétségesebb ügyek szószólójává. Lehetséges volna-e, hogy egyedül én ne találjak enyhülést és segítséget Nálad, aki oly csodásan segítesz a Hozzád fordulókon? Csak én ne zenghessem a hálaadás himnuszát? Tudom, hogy bűneim akadályozzák kívánságom elérését, de bánom azokat teljes szívemből azért, mert általuk Istent, a legfőbb Jóságot bántottam meg.

Imádkozzál értem, hogy méltó gyónásban bocsánatot nyerjek, hogy megjavulhassak! Kérlek, jutalmazd meg Hozzád való erős bizalmamat, én pedig hirdetni fogom mindenfelé a bűnbánó lelkek iránti jóságodat. Te, aki a megfeszített Jézus jegyese vagy, imádkozzál értem most és mindig! Ámen.

Önmagunk felajánlása Szent Ritának

Szent Rita, a mai napon életem egész tartamára, testem és lelkem minden ügyes-bajos dolgában különleges közbenjárómmá választalak, és elhatározom, hogy pártfogásodba vett hűséges gyermekedként áhítattal tisztelni foglak, és tiszteletedet erőmhöz mérten előmozdítom. Kérlek, hatalmas közbenjárásoddal állj mellettem életben, halálban, minden ügyes-bajos dolgomban. Ámen.

Ima a családi békéért

Szent Rita! Te gyermekkorodban, nagyleánykorodban, házaséletedben szüleidnek és környezetednek mindig napsugara voltál. Ártatlan mosolyod, mint az erény illata őrizte meg a családban az egyetértést és a békét. Szelídségeddel legyőzted indulatos férjedet, nagy türelemmel teljesítetted anyai kötelességedet. Érdemeid alapján kérd Istent, a békeszerzőjét és a szeretet kedvelőjét, hogy a mi családunkban is örökké égő lánggal égjen a béke és a szeretet tüze. Adj, Uram, Szent Rita közbenjárására békét napjainkban! Adj családunknak alázatosságot, reménységet és erős hitet! Engedd, hogy a testvéri, a szülői és a hitvesi szeretet kötelékei fonjanak egybe mindnyájunkat, egymást tiszta szeretettel szeressük, hogy a béke és szeretet gyermekei legyünk. Szent Rita, hatalmas közbenjárásod által tégy méltóvá minket arra, hogy az Úr Jézus egykor bennünket is boldognak nevezzen! Általa és vele legyen az Istennek dicsőség és hatalom. Ámen.