Hálák

A hála a leghatékonyabb eszköz a sikerhez, legyen szó bármiről is. Hoztunk Nektek egy kis ízelítőt egy nagyon terjedelmes gyűjteményből erről az oldalról, használjátok!


Felfedeztem, hogyha minden napomat hálaadással indítom, azzal sokat tehetek magamért és a környezetemért is. De ha csak úgy általánosságban adok hálát mindenért,akkor az könnyen felszínessé válhat. Mint ahogy általában mindenkihez beszélni annyit jelent, hogy igazából senkihez sem. Úgyhogy az az ötletem támadt, hogy bölcsesség idézetek alapján gondolkodom el konkrétan minden nap azon, hogy miért is lehetek hálás. S eldöntöm, hogy ezt a nap folyamán többször is átgondolom.

A Példabeszédek és a Prédikátor könyvéből fogom válogatni az idézeteket, melyeknek szerzője Salamon király volt, ki bölcsességéről híres. Egy általam kedvelt weboldalon frissülnek naponta tőle idézetek, ezek alapján írom le majd, és gondolom át, miért is lehetek hálás az életemben.

  1. Nagyon könnyen halogatok dolgokat kényelmi okokból. Ma hálás leszek azokért a helyzetekért, amikor sikerült időben cselekednem mások javára. “Ne késlekedj jót tenni a rászorulóval, ha módod van rá, hogy adj! Ne mondd szomszédodnak, ha nálad van, amit kér: „Jöjj vissza holnap, majd akkor adok!” (Péld. 3. fejezet 27.-28. vers)

  2. Nehéz néha felvállalni nyilvánosan olyan döntést, amiről azt gondolom, az emberek többsége bolondnak fog tartani. Ma hálás leszek azokért a helyzetekért, amikor nem az volt a legfontosabb, hogy mit gondolnak mások a tetteimről.“Bölcsesség ment meg az idegen asszonytól, más feleségétől, aki hízelgő szavakkal csábít, aki férjéhez, ifjúsága társához, hűtlen, s aki megtöri Istene szövetségét. Ha ilyen asszony házába lépsz, a halálba vezető útra térsz,mert ösvényei a sírba vezetnek.” (Péld. 2. fejezet 16.-18. vers)

  3. Amikor minden olajozottan megy a hétköznapokban, olyan könnyű azt hinnem, hogy erős vagyok és ez ennek az eredménye. Azután, amikor jönnek a nehézségek, könnyen kiderül, hogy mik a gyenge pontjaim, de mégsem omlik össze az életem. Ma hálás leszek a nehézségekért, mert ilyenkor sokkal élesebben láthatom annak az erőnek a jelenlétét az életemben, ami túlmutat az enyémen.“Ha nehéz időkben gyengének bizonyulsz, akkor valóban kevés az erőd!” (péld. 24. fejezet 10. vers)

  4. Ha bajban vagyok, és nincs éppen a zsebemben az élet “kézikönyve”, igen könnyen előfordulhat, hogy sokkal tovább szenvedek, mint szükséges, a megfelelő ismeret hiánya miatt. Ma hálás leszek azokért a képességeimért, amik segítenek a tanulásban, hogy szükség esetén “kéznél” legyen a bölcsesség. “Figyelj arra, amit a bölcsek mondanak, hallgasd meg szavaimat! Vésd szívedbe, amire tanítalak! Hasznodra válik, ha jól megjegyzed, és segítségedre lesz, amikor mondogatod.” (Péld. 22. fejezet 17.-18. vers)

  5. Amikor úgy érzem, nem ért meg a környezetem, és arra vágyom, hogy bárcsak lenne legalább egy ember, akinek kiönthetem a lelkem, akkor hirtelen nagyon motiválttá válok arra, hogy őszinteséget, szeretetet és vigasztalást találjak, ami valódi, minden hamisságtól mentes. Ma hálás leszek a lelki éhségeimért!“Éhsége a munkás javát szolgálja, mert sürgeti, hogy keresse meg kenyerét.” (Péld. 16 fejezet 26. vers)

  6. Amikor lelkesít a munkám, nagyon könnyen ébredek fel korán, és dolgozom sokáig, de ha elveszítem a célt és megfáradok, csak tolom magam előtt a feladatokat. Ma hálás leszek minden olyan eseményért az életemben, amik új lendületet adtak nekem! “Meddig heverészel még, te lusta? Mikor kelsz már fel álmodból? „Még egy kis alvás, egy rövid szundítás, csak pár perc még, és felkelek.” Ezért tör rád a szegénység, mint az útonálló, és a nyomorúság, mint fegyveres rabló.” (Péld. 6. fejezet 9.-11. vers)

  7. Olykor nagyon nehéz megállapítani, hogy mi valódi és mi az, ami csupán látszat. Ma hálás leszek minden olyan élettapasztalatomért, ami segített megtanulni megkülönböztetni a kettőt egymástól. Legyen ez keserű, vagy akár örömteli esemény!“Van, aki gazdagnak mutatja magát, pedig semmije sincsen, más meg szegénynek tetteti magát, holott igen gazdag.” (Péld. 13. fejezet 7. vers)

  8. Nagyon nehéz megállni olykor, hogy ne panaszkodjam a másik emberről, amikor terheli a lelkemet a viselkedése. Ma hálás leszek minden olyan helyzetért, amikor úgy tudtam dönteni, megbocsájtok, mások előtt pedig hallgatok a történtekről.“Aki megvetéssel beszél a másikról, esztelen, aki pedig értelmes, inkább hallgat.” (Péld. 11. fejezet 12. vers)

  9. Amikor telítve vagyok az érzéssel, hogy milyen “édes az élet”, akkor mintha könnyebben hagynám figyelmen kívül szeretteim érzéseit. Ma hálás leszek a lelki éhségeimért, hogy azon keresztül megláthattam, mi és ki az, aki és ami igazán számít az életemben!“A jóllakott ember még a mézet is megtapossa, de aki valóban éhes, annak még a keserű is édes.” (Péld. 27. fejezet 7. vers)

  10. Az alázat minden tevékenységnek elengedhetetlen része. Ma hálás leszek azokért a helyzetekért, ahol megtapasztalhatom, hogy nem vagyok mindentudó és mindenható, s így könnyebben beépülhet a lelkembe az alázat.“Láttál-e olyan embert, aki magát bölcsnek tartja? Még az ostoba felől is több reményed lehet, mint felőle!” (Péld. 26. fejezet 12. vers)

  11. Sokan feldolgozták már filmekben azt a jelenséget, amikor történik egy tragédia, s a szereplők gondolkodása az életről gyökeresen megváltozik, jellemük hihetetlen mértékben átalakul. Egyáltalán nem egyszerű meglátni egy “sorscsapásban” azt, hogy hogyan építhet engem lelkileg. Ma hálás leszek az életem legmélyebb fájdalmaiért!“ Kitisztítják lelkedből a gonoszt a megsebző csapások, megtisztítanak a szíved mélyébe ható sebek.” (Péld. 20. fejezet 30. vers)

  12. Van olyan helyzet, amikor olyan erős feszültséget élek meg, ha nem az enyém lehet az utolsó szó, ha nem védhetem meg az igazamat. Ma hálás leszek azokért a pillanatokért, amikor sikerült lecsillapodnom egy vitában, és nem támadt harag.“A vita kezdete olyan, mint repedés a gáton. Hagyd abba, mielőtt a veszekedés kitör!” (Péld. 17. fejezet 14. vers)

  13. Sokszor láttam már, hogy egy jó terv elkészítése mennyivel hatékonyabbá teheti a munkámat, mégis sajnálni szoktam az időt erre a folyamatra. Ma hálás leszek azokért a törvényszerűségekért a világban, amik lehetővé teszik, hogy bizonyos dolgok kiszámíthatóak, tervezhetőek legyenek! “Bölcs tanács nélkül meghiúsul a terved, ha pedig hallgatsz a bölcsek tanácsára, megvalósul.” (Péld. 15. fejezet 22. vers)

  14. Fájdalmas szembesülni bizonyos figyelmeztető jelekkel, amik arra utalnak, hogy tévúton járok. Ma hálás leszek a megrázó, kijózanító kisebb-nagyobb tragédiáimért, amit az ÉLETTŐL kaptam!“Aki nem fenyíti meg a fiát, amikor kellene, nem szereti igazán, aki pedig valóban szereti, idejében megfegyelmezi.” (Péld. 13. fejezet 24. vers)

  15. Olyan rossz tapasztalni, amikor valaki úgy szolgál ki például a boltban, hogy az látszik rajta, mennyire életunt, és éppen hogy csak annyit tesz, amennyit nagyon muszáj. Az pedig egyenesen fáj, amikor azon veszem észre magam, hogy elhanyagolom a szeretteimet. Ma hálás leszek azokért az emberekért, akik gondosan odafigyelnek rám kapcsolataimban, vagy munkájuk során!“Aki gondosan műveli a földjét, jóllakik a termésével, aki viszont elpocsékolja idejét, az ostoba.” (Péld. 12. fejezet 11. vers)

  16. Néha olyan könnyű megsértődni azon, ha valaki megpróbálja felnyitni a szemem. Ma hálás leszek a figyelmeztető szavakért!“Aki elfogadja a figyelmeztetést, az maga is az élet útját mutatja másoknak, aki pedig elutasítja az intést, másokat is félrevezet.” (Péld. 10. fejezet 17. vers)

  17. Dobner Illés, Futottam c. dalszövegében nagyon megérintett egy kérdés: “Van-e aki akkor is szeret, ha minden titkom felfedem?” Ma hálás leszek azokért a személyekért, akik akkor is szeretnek, amikor kiderülnek sötét dolgaim. Ostobaság hívogat: „A lopott víz édes, a titokban evett kenyér gyönyörűséges!” (Péld. 9. fejezet 17. vers)

  18. Olyan nyomasztó tud lenni, amikor csak a rám tornyosuló feladatokat látom magam előtt, s feladom, hogy nekiálljak elvégzésüknek, bár kérésre, parancsra biztos megtenném, de nem szívből. Ma hálás leszek azokért a pillanatokért, amikor sikerült úrrá lennem a rossz érzéseimen és egyszerűen csak elkezdtem tenni a dolgom kérés nélkül. Ennek mindig felszabadító eredménye van!“Nézd a hangyákat, te lusta, figyeld meg, hogyan élnek, és tanulj tőlük! Lásd, nincs vezérük, sem királyuk, vagy parancsolójuk, összegyűjtik mégis nyáron az ennivalót, megtöltik aratáskor raktárukat!”(Péld. 6. fejezet 6.-8. vers)