Örülj! idézetek

Bizonyára sokan azt gondolják, a mosoly nem megy vezényszóra. Gyökössy Endre lelkész-pszichológus erről másképp vélekedik. Egyik írásában megvallotta, hogy ha reggelenként “morcosan” ébred, a tükör előtt erőnek erejével arra kényszeríti az arcát, hogy mosolyra húzódjon. Több lélektani kutatás igazolta ugyanis, hogy amiként jókedvünkben önkéntelenül mosolygunk, úgy a derűs arckifejezés mintegy kiváltja, előidézi a hozzá kapcsolódó lelkiállapotot, vagyis az örömöt.

“Ugyan minek örüljek?” - ki ne hallotta volna már ezt a csüggedt és csüggesztő kérdést.

“Minek? Hát MINDENNEK!” - Lehet, túl gyerekesen hangzik; de tudjuk, a gyermekek valóban mindig tudnak örülni. És igazán mindennek: a napsütésnek és az esti szürkületnek, a télnek és nyárnak, hidegnek és melegnek, szépnek és furának, kicsinek és nagynak...Az egész életnek, mert mindent ajándékba kapunk a mi gondviselő jó Atyánktól.

Ha úgy érezzük, szomorkás a hangulatunk, vagy éppen a “keserűség kezd szárba szökkenni a szívünkben”, nézzünk körül gyorsan, és keressük meg, miért lehetünk hálásak Istennek! A hála pedig azonnal magával hozza az örömet. Ki ne örülne annak, ha ajándékot kap, méghozzá egyenesen Istentől? És azért kapjuk, mert szeret bennünket!


Íme néhány biztatás és buzdítás az örömről, vidámságról, boldogságról:

“Isten arra hívott, hogy boldogok legyünk, sőt: hogy daloljunk az örömtől!” (Assisi Szent Ferenc)


“Az öröm ott kezdődik, amikor abbahagyod saját boldogságot keresését azért, hogy megkísérelj másokat boldoggá tenni.” (Michel Quoist)


“Az öröm, ha nem osztjuk meg valakivel, kiszárad és elillan.” (Szent II. János Pál pápa)


“Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” (Wass Albert)


“Ma van a boldogság ideje. NIncs másik napod arra, hogy derűsen élj, és elégedett legyél.” (Phil Bosmans)


“Öröm, vagy legalábbis tevékenység nélkül az emberre halál vár. Az élet erői nem áramolhatnak szabadon: végtelen körben keringenek. Ez a szorongás. Az erők, ha nem építhetnek és alkothatnak, pusztítóvá válnak.” (Jean Vanier)


“Azt mondod, szomorú vagy? Szeress, és az öröm megtalál!” (Carlo Caretto)


“Világosan megtapasztaltam, hogy az öröm nem a minket körülvevő dolgokban található, hanem lelkünk mélyén.” (Lisieux-i Szent Teréz)


“A derű a lélek mestere.” (William Shakespeare)


“Aki megáll, mielőtt az örömet megtalálta volna, az abbahagyja a keresést, mielőtt megtalálta volna Istent.” (Ernst Hello)


“Amikor Istennek örülünk, az olyan öröm, amely mindig velünk van. Az élet viszontagságai sem foszthatnak meg tőle, mert Isten nem téveszt minket szem elől.” (Anselm Grün OSB)


“A jó imádsághoz nem kell sok beszéd. Tudjuk, hogy a jó Isten itt van az oltáron, kitárjuk előtte szívünket, és örülünk szent jelenlétének: ez a legjobb ima, bizony ez.” (Vianney Szent János


“Vidáman, őszinte, nyitott szívvel járj, amennyire csak tudsz, és amikor nem vagy képes megmaradni a szent vidámságban, akkor se veszítsd el soha a bátorságodat és bizalmadat Istenben.” (Szent Pio atya)


“A szívnek két kamrája van, az egyikben lakik az öröm, a másikban a bánat. Amikor az öröm felébred az egyikben, a másikban elszunnyad a bánat. Ó, öröm, vigyázz, halkan beszélj, hogy fel ne ébreszd a bánatot!” (Boldog John Henry Newmann)


“Minden életkorban bátran valld meg a hitedet! Vezessen a hit fényes öröme és vidám gondtalansága. Ne panaszkodj, hanem minden pillanatban ajánlj fel Krisztusnak mindent; fáradt testedet is.” (Roger testvér)


“Vannak semmiségek, amelyek nagyobb örömet okoznak Jézusnak, mint bármi más. Például egy mosoly…” (Lisieux-i Szent Teréz)


“A humor és a szeretet egyek. Küllői egy központból jövő kegynek, hogy ne lássuk a hangybolyt hegynek.” (ismeretlen)


“Bátran oszd a mosolyod! Nem fogy el. Olyan, mint a láng, csak nem tüzet gyújt, hanem újabb mosolyokat az arcokon, és a szívekben örömet.” (Mácz István)


“A nevetés olyan seprű, amellyel a szív pókhálóit lehet lesöpörni.” (Mort Walker)


“Vannak az életben esetek, helyzetek, amikor csak nevetni lehet, és kell is! Ha a rosszkedv az ördög mérge, akkor a derű, a jó nevetés Isten vitaminja.” (Gyökössy Endre)


“A kedvesség, a buzgóság több embert térített meg, mint a tudomány vagy az ékesszólás.” (Kalkuttai Szent Teréz anya)


“A szív, amely nyitva áll minden tiszta örömnek, bizalmat kelt mindenütt.” (August von Kotzebue)


“Szeresd azt, amiben élsz - és ezer öröm nyílik szívedben!” (Mácz István)


“A derűs szív erőssé tesz és kitartóvá, hogy szépen éljünk. Ezért aki igazán Istent akarja szolgálni, legyen mindig derűs!” (Néri Szent Fülöp)


“Elégedettség, öröm, boldogság nem hullanak az öledbe - mégis ingyen, mintegy ráadásként megkaphatod, ha veszed a fáradságot, és hozzáfogsz valami hasznos munkához.” (Phil Bosmans)


“Isten az örömre, boldogságra teremtett bennünket. Nagy kár, hogy mi elutasítjuk, úgy teszünk, mintha nem is létezne. Pedig nincs senki másban sem öröm, sem boldogság, sem üdvösség, mint egyedül Jézus Krisztusban, az Ő követésében, minél jobb megismerésében, valódi, hűséges szeretetében.” (Futó Károly atya)


“A keresztény ember “azonosító okmánya” az öröm: az evangélium öröme, annak az öröme, hogy Jézus kiválasztott és megváltott bennünket.” (Ferenc pápa)


“A boldogságnak az a titka, hogy ne lássuk másképp a bánatot, csak annak fényében, ahogy Krisztus legyőzte. És akkor minden szomorúság valamiképpen hozzájárul a boldogságunkhoz.” (Thomas Merton)


“Boldogtalanságunknak kilenctized részben önzésünk az oka - és ezzel egyúttal Istent is sértjük.” (G.H. Morrison)


“Örömmel tedd a jót! Téves az a nézet, hogy csak azt érezzük értéknek, amiért megszenvedtünk, amiért önlegyőzéssel megküzdöttünk. Örülni kell a könnyedén tett jónak is. Így válik majd természetessé, magától értetődővé az örömmel végzett jó.” (Fogarassy András)


Forrás: Öröm minden időben (Nagy Alexandra - Szent Gellért Kiadó és Nyomda)