Páduai Szent Antal

Páduai Szent Antalt elsősorban a szegények közbenjárójaként tisztelik a keresztény hívők. Személyéhez számtalan csoda fűződik. A gyermek Jézust a karján hordozta, a tengeri halaknak prédikált, mint Assisi Szent Ferenc a madaraknak. Egyszer egészen rendkívüli csoda történt általa: egy eretnek, aki tagadta Krisztus jelenlétét az Oltáriszentségben, azt mondta, hogy nem hisz addig az eucharisztikus Istenben, amíg öszvére le nem térdel az Oltáriszentség előtt. Néhány nappal később Antal egy beteghez vitte az Oltáriszentséget, és találkozott a gúnyolódóval. És akkor annak öszvére hirtelen két első lábára ereszkedett, és meghajtotta fejét a Szentség előtt.

Páduai Szent Antal, akinek szobra, képe, perselye szinte minden katolikus templomban megtalálható, a szegények és a tévelygők, az utasok, a szobrászok, gyümölcskereskedők, agyagmunkások és porcelánkészítők patrónusa. Terméketlenség, láz, tengeri betegség, tengeri vihar, hajótörés, háborús ínség, pestis esetén fohászkodnak hozzá. Segít az elveszett tárgyak megtalálásában.

Antal neve Szegeden szólásban is megtalálható: akinek bortól kipirosodott az arca, arra azt is mondják, hogy kiverte a Szent Antal tüze. A kunszigeti szójárás pedig arra használja ezt a kifejezést, akinek a jóllakottságtól gyöngyözik, kipirosodik az arca.

Szent Antal ünnepe (június 13.) éppen a liliomnyílás idejére esik. Kézenfekvő volt, hogy a ferences templomokban ezt a gazdag szimbolikájú virágot az ő tiszteletére meg is áldják. Névünnepén Szent Antal oltárát liliommal díszítették föl. Asszonyok, lányok liliomszállal a kezükben szoktak részt venni a misén.

Szent Antalhoz szoktak könyörögni az eladó lányok is, hogy küldjön kérőt nekik.

Antal a szegedi dohánykertészek, paprikatermelők védőszentje. Általában erre a napra fejeződik be a palántaültetés, a munka legnehezebbje, most már csak áldás kell hozzá.

Antal napját az idősebb szegedi parasztnemzedékek pirosbetűs ünnepként ülték meg, kint a földön, szőlőben semmiképpen nem dolgoztak.

----------------------------------------

Antal 1195-ben született Lisszabonban előkelő, vallásos szülők gyermekeként. Fernando névre keresztelték. Tizenöt évesen ágostonos kanonokrendi kolostorba lépett, amely azonban a világi és egyházi elöljárók közti viszály kereszttüzébe került. Ez a tény, valamint a kolostor gazdagsága más út felé vitte Fernandót: a szegények közössége felé.

1220 nyarán csatlakozott a Santo Antonio dos Olivais nevű kis rendház közösségéhez, a testvérekhez, akik a kolostor ajtajánál koldultak. Fölvette kopott ruhájukat, keresztnevét pedig templomuk védőszentje, Remete Szent Antal nevére cserélte. Vértanú akart lenni, ezért engedélyt kért, hogy Marokkóban hirdethesse az evangéliumot. El is jutott az észak-afrikai országba, ott azonban súlyosan megbetegedett, ezért 1221 tavaszán vissza kellett térnie Európába. Isten a hajóját egy viharban Szicília partjaihoz sodorta. Kilenc hónapot töltött a szigeten. Később csatlakozott a ferences rend egyetemes káptalanjához az Assisi melletti Porciunkulában. Találkozott magával Szent Ferenccel is. Az észak-itáliai tartományfőnök Montepaolo remeteségébe küldte, hogy szemlélődő életet folytasson.

Egy év múlva, pappá szentelésén váratlanul prédikálnia kellett. Minél tovább beszélt a csendes, mindaddig rejtettségben élő és figyelemre alig méltatott Antal, szavai annál élénkebbek lettek, láthatóan teljesen eltöltötte a Szentlélek tüze. Hallgatói lélegzetüket visszafojtva figyelték.

Elöljárói nem kis meglepetéssel szereztek tudomást rendkívüli felkészültségéről, nem is sejtett Szentírás-ismeretéről. Észak-Itáliába küldték, hogy a tévtanítók ellen prédikáljon. Amikor szegény vándorprédikátorként faluról falura, városról városra járt, és a katolikus tanítást hirdette a szegénységről és a birtoklásról, szavait a saját élete hitelesítette hallgatói előtt: „A szabadon vállalt szegénység erőt ad az embernek, a gazdagság viszont elgyöngíti. Mert az ember hamarosan vagyonának szolgája lesz, ahelyett hogy uralkodna rajta. Ha ugyanis valakit veszteség ér, és emiatt szomorkodik, ez megmutatja, hogy rabja lett annak, amit előbb, a szerencséje idején birtokolt.”

.

Hatalmas tömeget nyert meg prédikációval és vitával. Rendtársai azt kérték, képezze ki őket is erre a munkára. Kérésüket egyenesen Szent Ferenc elé terjesztették, és Antal megbízatást kapott a tanításra. Antal megalapította rendjének első tanulmányi házát Bolognában, ahol ő lett a teológia első tanára.

1224-ben Dél-Franciaországba, Montpellier-be ment, mely az eretnekháborúban a katolikusok főhadiszállása volt. Antal „fegyverzete” Isten igéje és a megtévesztettek iránti szeretete volt.

1227-ben ismét visszatért Észak-Itáliába, hogy megkezdje utolsó megbízatását: a hívők erősítését és megszilárdítását. Különösen az 1231-ben Padovában tartott böjti beszédei jelentettek páratlan eseményt. Az emberek már az éjszaka folyamán özönlöttek, nem akadt megfelelő méretű templom, ezért Antal a szabadban prédikált. A beszéd után gyónáshoz tódultak az emberek. Padova városa és környéke szemmel láthatóan megváltozott. Szavainak hatékonyságáról máig tanúságot tesz az 1231. március 15-én hozott adóstörvény, amely szerint ezentúl az adós csak vagyonával, nem személyével vagy szabadságával kezeskedik.

Ez az óriási munka teljesen felőrölte Antal egyébként is gyenge egészségét. 1231. június 13-án, harminchat éves korában meghalt.

A sírjánál történt számos imameghallgatás, gyógyulás és csoda következtében IX. Gergely pápa alig tíz hónappal halála után szentté avatta.

XII. Piusz pápa 1946. január 16-án egyháztanítóvá nyilvánította Páduai Szent Antalt. Ünnepét kezdettől június 13-án ülték meg, s tisztelete gyorsan általánossá vált.

Forrás: Katolikus Archív, Magyar Kurír, karizmatikus.hu