Szent György, a cserkészek védőszentje

Szent György (271 körül – 303. április 23.) római kori katona és keresztény vértanú. Szentté avatását a legtöbb keresztény egyház elismeri; egyike a leghíresebb katonaszenteknek. Leginkább a sárkányt legyőző lovag képében ismert, emellett több ország és város védőszentjeként is tisztelik. Egyike a tizennégy segítőszentnek. A György-legenda azt a keresztény meggyőződést fejezi ki, hogy a hit megszünteti a démonok uralmát, és a gonoszt minden alakjában legyőzi. Előkelő kappadókiai családból származott. Diocletianus császár alatt hadiszolgálatba lépett. Kiváló kardforgató képességének és más tulajdonságainak is köszönhetően hamar magas pozícióba jutott. György (Georgianus) a római hadsereg magas rangú katonatisztjeként anyja hatására lett keresztény. Amikor a császár a keresztényeket üldözni kezdte, lemondott hivataláról, és ellene fordult. Emiatt börtönbe vetették, és miután a legkegyetlenebb kínzásokkal sem bírták őt hitétől eltéríteni, 303-ban kivégezték. Mind a keleti, mind a nyugati egyház vértanúját tiszteli benne.

Már a II. és a III. században ünnepelték a keresztény üldözések során áldozatul esettek emlékét, s világosan elhatárolták a vértanúk tiszteletét a pogányok bálványimádásától. A vértanúk sírjai fölé kápolnákat, templomokat emeltek. A szentek tisztelete leginkább nagy veszélyek idején, járványok, háborúk alkalmával nyert jelentőséget. Ilyenkor a szent ereklyéit elővették és körbe hordozták, vagy ostrom esetén, városfalakon jelentek meg vele. Siker esetén hálát adtak a szentnek, miként Nagy Lajos magyar király Velence elleni katonai győzelme után lerótta köszönetét Szent Györgynek. A tisztelet velejárója volt az ereklyegyűjtés, a helynevek adása és templomi védőszentek megválasztása. Magyarországra még a XI. században eljutottak György, Márton, Mihály ereklyéi, de a középkor végére Borbála és Kristóf is ismertté váltak.

A szentek harci szerephez jutása a kora középkortól átszőtte tiszteletüket és legendájukat. A XI. sz. elején megjelennek a később legelterjedtebb lovag szentek nevei. A lovagi kultúra középpontjaivá a lovagrendek váltak (máltai lovagrend, német lovagrend stb). A XIV. sz-tól alakuló, ún. világi lovagrendek, ilyenek a Károly Róbert és Zsigmond magyar királyok által alapítottak, a világi lovagrendek iskoláivá váltak.

György életében szerepet játszik a kemény harcban sárkányt legyőző György vitéz is, aki a király leányát megszabadítja a legyőzött sárkánytól, aki a várost zsarolta és ivóvizét elvette a néptől. Tette után sárkányölő György vitéz példa lesz, a város pogány népe kereszténnyé lesz: azaz megtér és megkeresztelkedik. Majd nemsokkal később Diocletiánus (Kr. u. 284-305) és társuralkodó Maximiliánus pogány római császárok idején szörnyű kínzások után György meghal hitéért, vértanú lesz. A meséből a keresztény hit hőse lesz, akinek tiszteletére számtalan templom épült keletén és nyugaton, Grúziától Hispániáig. Vitézségével példája királyoknak, lovagoknak, kedvelt témája művészeknek, faragványokon, festményeken örökítették meg tetteit. Életét Jacobus de Voragine (1230-1298) olasz szerzetes mesélte el a XIII. sz. közepén összeállított Arany legendában, mely szerint a IV. sz. elején (talán 303-ban) mártírhalállal halt meg.

György katonaként szenvedett halált, ezért a Bizánci Császárságban katonaszentként tisztelték. Társai Prokopius, Theodorus, a pannóniai Demetrius (Demeter), akiket gyakran ábrázoltak a templomok mozaikjain és freskóin katonai viseletben, páncélban, hosszú lándzsával, sisakkal és kerek pajzzsal. György esetében a XII. sz. előtt a sárkányábrázolás felettébb ritka. A korai Szent György ábrázolásoknak szép példája a magyar Szent Koronán, amelynek alsó XI. századi pántját mellképe ékesíti, párban a másik katona szenttel Demetriussal.

Esetenként az uralkodók hadjáratok idején, vagy a vezéreik, szenteket választottak, akiktől a harc eredményes megvívását kérték. Nemcsak keleten, hanem Nyugat-Európában is. Tisztelete a XII-XIII. sz-ban terjedt el hallatlan mértékben, a keresztes háborúk korában. Ekkori ábrázolásokon megjelenik a sárkány is. A legenda az egyszerű hívők érdeklődését elégítette ki példaadó szándékkal, mint a Szent György-legenda is az erényekre, a keresztényi szeretetre neveltek. Ennek egyszerű bizonyítéka, hogy a X-XI. századból fennmaradt szövegekben nem szerepel a sárkány, viszont a falfestményeken már láthatjuk. Erre mutat a legkorábbi magyar Szent György ábrázolás, a jáki templom sárkányos freskója is.

Az emberiség évszázados jelképrendszeréhez tartozik a lovon vágtató lóval ágaskodó hős. A sárkánnyal a pogány isteneket, a pogányságot, a gonoszt személyesítették meg. Általában a rosszat, negatív tulajdonságokat, mindent ami a népre, az államra veszélyt jelentett. Germániában, a Dunántúlon VI-VII. századi lószerszám veretek, ruhakapcsoló tűk kerültek elő, a tárgyi emlékek között már Krisztus, vagy a keresztény császár alakja látható, amin lándzsát szúr a ló lába alatt vonagló kígyóba.

Ezeket a figurákat gyakran Szent Györgyként emlegetik. Biztosan azonban csak a XII. században tűntek fel Szent Györgyöt és a sárkányt ábrázoló képek. A szövegekből látható, hogy a sárkány a gonoszt szimbolizálta, az ellenséget, a Rómába betörő barbárokat. A jelkép évszázadokkal tovább élt, de jelentése átalakult és a XIII. században tűnt fel újra. A korabeli Szent György ábrázolások átalakították, kibővítették a Szent Györgyről szóló legendákat, de a Biblia földjén a keresztesek intenzív Szent György tisztelettel találkoztak, mert a szent hagyomány szerinti temetkező helyére érkeztek. Joppe (a mai Jaffa) és Jeruzsálem között fekvő Lyddában temették el, ahol a keresztesek templomot emeltek és püspökséget alapítottak.

Magyarországon Szent György tisztelete a keresztény királysággal, az államalapítással szinte egy időben jelent meg. Szent István királyunk (997-1038) Szent Márton és Szent György zászlaja alatt vonult a Koppány elleni harcba, akit legyőzött. A két pártfogó jelenléte István életének sorsdöntő csatájában nem véletlen és jól értelmezhető. Bár Györgyöt a Képes Krónika nem említi, csak a legendák, mégis valószínű, hogy már ekkor különleges tisztelet övezte. Tudjuk ugyanis, hogy a veszprémi királynői várban a Szent Mihály Székesegyház mellett egy korábban épült Szent György kápolna állt. Ezt a kápolnát a Szent Imre-legenda már említi. Nem lehetetlen, hogy a Koppány elleni győzelem után hálából emelték a szent vértanúnak. Még egy esetben hívták Szent Györgyöt segítségül csatába, amikor 1074-ben László és Géza herceg Mogyoródnál megütköztek Salamon (1063-1074) seregével, a március 14-i csatát a Képes Krónika beszéli el. A mogyoródi apátságot György tiszteletére szentelték fel.

Jól tudjuk, hogy az Árpád-korban kik voltak azok a szentek, akiket különösen tiszteltek. Az 1092-ben tartott Szabolcsi Zsinat felsorolta a fő ünnepeket és a szentek kötelező ünnepeit. Ezek között találjuk április 24-ét, Szent György ünnepét. A felsorolás fontos, ugyanis az Úr, Szűz Mária és az apostolok mellett csak néhány szent került erre a listára; Mihály főangyal, Keresztelő János, Miklós, Lőrinc, György és Márton. A XI-XII. századból Magyarországon csak két Szent György-ábrázolás maradt fenn: az egyik a koronázási paláston, a másik a Szent Koronán. A palást István és Gizella számára készült 1031-ben. A korona alsó részét I. Géza királynak állították össze 1070 körül. A korona alsó pontján négyzet alakú finom lemezen Szent Györgynek szokásos páncélos, pajzsos és lándzsás mellképe látható. Az első magyarföldi Szent György kép, amelyen a szent már a legendabővülés, az új keresztes háborúk során elterjedt típusban jelenik meg, a jáki apátsági templomban maradt fenn, amint lován ülve lándzsáját a ló lába alatt tekergő sárkányba szúrja. Az apátságot az 1220-as években alapították. A Ják nemzettség újabb monostora is egy sárkányos szent, György tiszteletére épült fel. A népszerű szentet számos templomban, falfestményeken, faragványokban, pecséteken ábrázolták. A Szent György tisztelet a XV. században felerősödött: várakban, kastélyokban, a korban divatos kályhákon a sárkányölő szent látható.

Szent György tiszteletének utolsó nagy hulláma a XIII-XIV. századra esik. Magyarországon Károly Róbert (1308-1342) udvarában vette kezdetét a lovagság hazai fénykora, a lovagi eszmék meghonosodása. Az uralkodó idején szerveződött meg a királyi alapítású világi lovagrend. Szent György védője lett a korban kialakult világi lovagrendek jórészének. Magyarországon az egyik legelső lovagrend a Szent György-rend, 1317-18 körül jött létre. Alapító okirata ránk maradt. Nem lehet ugyan tudni, hogy a budai várban emelt Szent György-templom kapcsolatban volt e a rendalapítással.

A templomot I. Károly vagy Lajos építtette. Minden esetre a lovagi társaság nem honosodott meg Magyarországon. A Szent György társulat történetéből tudjuk, hogy egy másik korai rend is elterjedt: a Sárkány-rend. Ezt Zsigmond királyunk (1387-1437) 1408-ban alapította Borbála királynéval. A jelvény, melyet a lovagok köpenyükön és címerpajzsaikon viseltek, sárkányt ábrázolt, melyet Szent György kereszt alakban a hátán hasított végig. A kor legtöbb lovagrendjének ő volt a védőszentje: a burgundiai nemesi társulásé, a spanyol rendé, III. Frigyes ausztriai rendjévé stb. Zsigmond király Sárkány-rendje maradandó nyomokat hagyott nemcsak itthon, de külföldön is. A király annyira megbecsülte saját alapítását, hogy lovagrendi jelvényét a zománcos, aranysárkányt ábrázoló ékszert a szokatlan módon a sírjába is magával vitte. Mátyás királyunk halála után a sárkányos jelvény elvesztette eredeti szerepét, azonban megjelenési formája a címeres levél még évszázadokig fennmaradt.

Jelentős műalkotás volt a budai várban lévő Szent György-templom, melynek homlokzatát egy Szent György-alak díszített. A szent hazai tiszteletének talán legkiemelkedőbb alkotása a valóban magyar eredetű Kolozsvári testvérek (1373) Márton és György által készített sárkányölő lovas Szent György- szobor, mely egykor Prága főterén állt. Ma csak a másolata látható a prágai várban, az eredeti Sárkányölő Szent György szobrot múzeum őrzi.

Szent György legendájának ismertetését a XV. sz. második felében élt magyar ferences rendi szerzetesnek, Temesvári Pelbártnak köszönhetjük. Szent Györgyről is írt prédikációt. Ezek a gondolatok példaként állíthatók, (sárkányról és efféle legendás elemekről szó sincs), „vívd meg a jó harcot” „tarts ki a hitben, s őrizd meg tisztán lelkiismeretedet”.

A XV. századot követően a reformáció következtében a szent népszerűsége csökkent, világivá vált. Rendek inkább csak hagyományként alakultak nevére. Ilyen volt a II. Katalin által alapított orosz, az 1808-ban alapított nápolyi, a IV. György angol király által 1818-ban alapított rend. Elkezdődött a szent utóélete, amely a heraldikában, címertanban, a rendjel- és zászlótörténetben található.

A Szent György-nap Európa nagy részén ősi pásztorünnep, az állatok első kihajtásának a napja, és a termés megjóslása is ehhez a naphoz fűződik. Gonoszjáró nap, ezért a kerítésre, ajtókra tüskés ágakat tesznek, hogy a boszorkányokat távol tartsák. Az állatokat – az ártó szellemek, a rontás elkerülése végett – Szent György-napi tűzön hajtják keresztül, hogy a füsttől megtisztuljanak. E nap hajnalán lepedővel szedett harmattal sütöttek kenyeret, és más mágikus praktikákat végeztek. A tavaszi kultikus tisztálkodás és megújítás részeként a legények kitisztították a határbeli forráskutakat, hogy egész nyáron jó vizük legyen.

Sárkányölő Szent György lovag évszázadokon át a lovagok, fegyverkovácsok, lovaskatonák és a vándorlegények patrónusa volt. A keleti kereszténységben a katonák és a földművelők védőszentje. Hozzá fohászkodtak a pestisben, leprában és szifiliszben szenvedők. A jelenben elsősorban a cserkészek és a rendőrök védőszentje. A cserkészet alapítója, B-P (BiPi) nagyon tisztelte őt, és gyűjtötte is a Szent György ábrázolásokat. Szobája is tele volt a legkülönfélébb Szent György képekkel. Sok cserkészcsapatban igyekeztek az újoncpróba letételét áprilisra időzíteni, mivel ezekben a csapatokban Szent György napján került sor az újoncok ünnepélyes fogadalomtételére és a cserkészek fogadalomújítására egy nagy cserkészünnepségen belül.